Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség
A Reflex Környezetvédő Egyesület 2004 óta működik együtt az Európai Klímaszövetséggel. A szövetségtől kapott felhatalmazással élve, együttműködve környezetvédő társadalmi szervezetekkel és önkormányzatokkal 2009-ben megalakítottuk a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetséget.
A Szövetség célja, hogy összefogja, segítse és hatékonyabbá tegye a közösségi – társadalmi szervezetek és önkormányzatok közreműködésével megvalósuló – kezdeményezéseket, melyek az éghajlatváltozás problémájára keresik a választ. A magyarországi közösségek ¬– települések és társadalmi szervezetek – a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetséghez az alapszabály elfogadásával csatlakozhatnak, melyben vállalják, hogy a célkitűzésekkel egyetértve, az éghajlatvédelmi szempontokat figyelembe véve, folytatják tevékenységeiket.
A hozzánk csatlakozóknak segítünk a helyi éghajlatvédelmi tevékenységeik szakmai hátterének biztosításában, a helyi érdekeik érvényesítésében nemzeti és európai szinten, illetve részt vesznek kampányainkban, helyi figyelemfelkeltő akciókkal mozgósítják a lakosságot az éghajlatvédelemért.
Kapcsolattartó: Lajtmann Csaba elnök
Kapcsolódó tevékenységi körök: ► Oktatás-nevelés, ► Környezetvédelem
Telefon
Cím
9024 Győr, Bartók Béla u. 7.